• Családi Bölcsőde

    Napközink az Abaújkéri Wesley Iskola keretein belül működő intézményi egység. Létrejöttének oka legfőképpen az iskolánkba járó fiatal szülők, akik a gyermek születése után nem tudják az iskolát befejezni, segítségre szorulnak.
  • Általános Iskola

    „Ahhoz, hogy a csemete lombkoronás fává növekedjen, sok-sok gondoskodásra van szüksége. Ahhoz, hogy a kisgyerekből hagyománytisztelő, okos felnőtt váljék, fejlődését a fához hasonlóan sok odafigyeléssel kell irányítani.”
  • Szakgimnázium

    A szakközépiskola nappali képzési formában négy évfolyamon működik egy-egy osztállyal. A tanulók a közismereti órák mellett szakmai oktatásban is részt vesznek.
  • Szakközépiskola

    Az abaújkéri Wesley János Iskola szakképzése egyidős az iskolával. Amikor 2005-ben a Magyarországi Evangélikus Testvérközösség átvette az ingatlant, az általános iskolával együtt szakiskolát is alapított. 
  • Kollégium

    A Wesley János Iskola Kollégiuma 40 férőhelyes, Abaújkér, Rákóczi u. 38. szám alatt található. Családias kialakítással biztosítja a bentlakó tanulók számára a nyugodt tanulás és a pihenés feltételeit.
  • Wesley Iskola könyvtára

    A Wesley Iskola könyvtára az iskola működéséhez, pedagógiai programjának megvalósításához, a neveléshez, tanításhoz, tanuláshoz szükséges dokumentumok rendszeres gyűjtését, feltárását, megőrzését,  
Név: Beosztás: Tanegység:
Barati Kitti takarítónő gondnokság
Bodnár Tiborné 
Tóth Katalin         
szakács konyha
Boros Krisztián szociális gondozó titkárság
Bujnóczki András kárpitos karbantartó, gondnok gondnokság
Csécsi Tibor pedellus, karbantartó, buszkísérő titkárság
Gál Zoltán Andrásné    konyhai kisegítő konyha
Horváth Dániel karbantartó gondnokság
Hudák Imre autóbuszvezető, buszkísérő gondnokság  (MET)
Iván Miklósné    gondnok gondnokság
Kállai Mihályné          portás  gondnokság
Kuszkó Imréné         konyhai kisegítő konyha
Menyhértné
Godla Mária Gizella
takarítónő gondnokság
Milánszki István  karbantartó gondnokság
Nagy Józsefné          mosónő gondnokság
Pecsenyéné Lippai Erika konyhai kisegítő konyha
Radi Andrea           gazdasági ügyintéző titkárság
Soltészné Gulyás Ilona élelmezésvezető konyha        
Sóvári Imre karbantartó, takarító gondnokság
Szabó Zoltánné       szakács konyha
Szegedi Imréné              konyhai kisegítő konyha
Tóthné Rabóczi Györgyi konyhai kisegítő/főzőnő    konyha
Zinger Tamás András karbantartó gondnokság
Név: Beosztás: Iskolai végzettség:
Balázsné Hegedűs Andrea elméleti és gyakorlati szakoktató Érettségi bizonyítvány, Főiskola - műszaki szakoktató oklevél, szakács
Bende Gyula gyakorlati szakoktató Szakmunkás bizonyítvány - szobafestő-mázoló; Mesterlevél - szobafestő; 
Bodnárné Balogh Margit gyakorlati szakoktató Szakmunkás bizonyítvány: hűtőipari termékgyártó; érettségi bizonyítvány; OKJ: szakács
Bujnóczki András gyakorlati szakoktató Érettségi; szakmunkás: kárpitos; kárpitos mester
Erdődi József elméleti szakoktató Főiskolai oklevél - mentőtiszt; utolsó éves igazolás - hittanár nevelőtanár szak
Futó Kálmán elméleti szakoktató Főiskola: diplomás ápoló; egyetem: szociálpolitikus; szociálpolitikus, önkormányzati közigazgatás szakvizsga

Görcsös Lajosné Timár Éva gyakorlati szakoktató Fodrász mesterlevél, érettségi bizonyítvány, OKJ bizonyítvány - kereskedő vállalkozó, vendéglátó vállalkozó

Horváth János gyakorlati szakoktató Szakmunkás bizonyítvány: kőműves, mesterlevél
Kovács Sarolta elméleti és gyakorlati szakoktató Érettségi bizonyítvány, egyetemi oklevél - agrármérnők, agrármérnök mérnök - tanár
Molnár Tamás elméleti szakokotató Főiskola: vendéglátó és szálloda szakos közgazdász; szakközépiskolai érettségi: középfokú vendéglátó üzemeltetői és gazdálkodási szak; OKJ: kereskedő vállalkozó; mestervizsga bizonyítvány: szakács

Nagy György  elméleti szakoktató óraadó Főiskola: vendéglátó és szálloda szakos közgazdász, közgazdász tanár vendéglátó és szálloda szakon; technikus: vállalkozási ügyintéző; OKJ - szakács, vadgazdálkodási technikus, mezőgazdasági technikus, mezőgazdasági vállalkozó, kereskedő vállalkozó, vámügyintéző, takarító, motorfűrész-kezelő; állami vadászvizsga bizonyítvány, képesített vadhúsvizsgáló; ECDL

id. Nagy György Pál gyakorlati szakoktató óraadó Érettségi-szakmunkás bizonyítvány: szakács; OKJ - vadgazdálkodási technikus, cukrász, bolti hentes, csontozó munkás, pék, tisztítás-technológiai szakmunkás; tanfolyam: felsőfokú külkereskedelmi áruforgalmi, üzletvezető

Naszrai Gyula elméleti szakoktató Főiskola: magasépítő üzemmérnök; szakközépiskolai érettségi - magasépítőipari technikus
Paulovics Katalin elméleti és gyakorlati szakoktató Érettségi bizonyítvány, Főiskola - élelmiszeripari üzemmérnök, utolsó éves igazolás - hittanár nevelőtanár szak

Pothurszki László gyakorlati szakoktató Érettségi, szakmunkás bizonyítvány - szobafestő-mázoló tapétázó, kisgépkezelői igazolvány
Varkoly Piroska                              Botos Pirosa gyakorlati szakoktató Szakközépiskolai érettségi - könnyűipari szak (Románia); OKJ: szakács
Venczel Károly gyakorlati szakoktató Érettségi bizonyítvány, Kisipari mesterlevél - kőműves; 
Név: Beosztás: Iskolai végzettség:
Iván Miklósné Kis Gizella gondnok Gimnáziumi érettségi; Szakközépiskolai érettségi - kerekedelmi szak, OKJ - falusi vendéglátó

Radi Andrea Hevitán Andrea gazdasági ügyintéző Érettségi bizonyítvány, OKJ - mérlegképes könyvelő (vállalkozási szak), személyi - számítógépkezelő, középfokú bankügyintéző, középfokú devizaügyintéző tanfolyam
Név: Beosztás: Tanegység:
Angi András tanár általános iskola
Bajzáková Monika tanár szakgimnázium
Balázsné Hegedűs Andrea elméleti és gyakorlati szakoktató szakközépiskola
Bartók Ágnes intézményvezető helyettes szakgimnázium
Bende Gyula gyakorlati szakoktató szakközépiskola
Bisztriczki János tanár, elméleti szakoktató,
műszaki vezető
szakgimnázium
Bodnárné Balogh Margit gyakorlati szakoktató szakközépiskola
Csengeriné Rékasi Brigitta tanár általános iskola
Csoltó Lajos óraadó gyakorlati szakoktató szakközépiskola
Dr. Mazurka Éva  óraadó tanár szakgimnázium
Görcsös Lajosné  gyakorlati szakoktató szakgimnázium, ágazati képzés
Gyulai Annamária tanító általános iskola
Gyurkó Andrea Ágnes óraadó tanár általános iskola
Hegedűsné Szénégető Anikó szociálpedagógus általános iskola
Horváth János gyakorlati szakoktató szakközépiskola
Huszár Gábor tanár szakgimnázium
Ivánné Varga Éva kollégium-, családi bölcsőde vezető kollégium
Kacsmarik Tímea kollégiumi nevelőtanár kollégium
Kádas László elméleti oktató óraadó szakgimnázium
Kádasné Vajkó Zsuzsanna óvónő óvoda Nagykinizs
Keresztény-Szalai Márta tanár általános iskola
Kertészné Rusz Ágnes tanár szakközépiskola
Kiss László óraadó tanár szakgimnázium
Kiss Norbert elméleti és gyakorlati szakoktató szakközépiskola
Koczogh Julianna tanár általános iskola
Kocsis Péter tanár szakgimnázium
Kovács Sarolta elméleti és gyakorlati szakoktató szakközépiskola
Kurtyán Anita kollégiumi nevelőtanár kollégium
Lengyelné Szárnya Edit
Zsuzsanna
tanító általános iskola
Marci Tibor intézményvezető helyettes szakgimnázium, szakközépiskola
Molnár Tamás elméleti és gyakorlati szakokotató szakközépiskola
Molnárné Kristóf Judit óraadó gyógypedagógiai tanár általános iskola
Nagy György  elméleti szakoktató óraadó szakközépiskola
Nagy György Pál id. gyakorlati szakoktató óraadó szakközépiskola
Nagy Sándor óraadó gyógypedagógiai tanár szakgimnázium, szakközépiskola
Nagy Szilárd tanár szakközépiskola
Naszrai Gyula elméleti szakoktató szakközépiskola
Péderi Rita intézményvezető helyettes általános iskola
Pintér László tanár szakközépiskola
Révay László Zoltánné  óraadó tanár szakközépiskola
Szabó Sándorné  óraadó tanár szakgimnázium
Timár Ilona Edit intézményvezető szakgimnázium
Tóth Judit tanár szakgimnázium
Tóthné Veréb Éva óvodavezető óvoda Nagykinizs
Varkoly Piroska gyakorlati szakoktató szakközépiskola
Venczel Károly gyakorlati szakoktató szakközépiskola
Név: Beosztás: Tanegység:
Bató János rendszergazda titkárság
Bisztriczki János műszaki vezető szakgimnázium
Ficsorné Májer Katalin Ibolya gyógypedagógiai asszisztens ált. iskola
Hanyecz Józsefné dajka óvoda Nagykinizs
Hataláné Mézes Edit Erzsébet könyvtáros  titkárság
Hegedűsné Szénégető Anikó szociális munkás titkárság
Kiska Lászlóné   gyógypedagógiai asszisztens autista csoport
Kuszkó Bernadett kollégiumi titkár kollégium
Milánszki Istvánné    gondozónő családi bölcsőde
Prunyi Istvánné   gyógypedagógiai asszisztens szakközép
Soltész János gyógypedagógiai asszisztens kollégium
Sóváriné Kiss Éva gondozónő kollégium
Szűcs Ottó gyógypedagógiai asszisztens kollégium
Varga Éva gondozónő családi bölcsőde
Viszovszki Zsuzsanna  iskolatitkár titkárság
Zima Csilla egészségügyi ápoló és gondozó kollégium

Általános iskola

 

1. osztály

2. osztály

3. osztály

4. osztály

5. osztály

6. osztály

7. osztály

8. osztály

 

Osztályfőnök:
Lengyelné Szárnya Edit

Osztályfőnök:
Lengyelné Szárnya Edit

Osztályfőnök: Gyulai Annamária

Osztályfőnök: Gyulai Annamária

Osztályfőnök:
Angi András

Osztályfőnök: Péderi Rita

Osztályfőnök:
Keresztény- Szalai Márta

Osztályfőnök: Csengeriné Rékasi Brigitta

1.

Batyi Nikolasz Kevin

Balog Milán

Fábián Tamás József

Balog Virág

Balogh Szilveszter

Albert Natália

Balogh Melinda

Aranyosi Angelika

2.

Dávid Mercédesz Anna

Kiss Dániel Tamás

Hankó Benjámin

Balogh Rikárdó

Hankó Árpád

Farkas Evelin

Balogh Norbert

Ivancsó Péter

3.

Hankó Anabella

Lakatos Krisztián

Horváth Kevin

Mácza János

Horváth Patrik

Jaskó Marianna

Bari Dávid

Jaskó Valter

4.

Vetési Noémi Eleonóra

Vas Fatima Cintia

Jaskó László

Markovics Richárd

Jóni Szonja

Lakatos Bence

Bari János

Kácsándi Dorina

5.

   

Korotki Márkó László

Siku Bálint

Kéri Viktor

Lakatos Vanessza Bernadett

Bozsek Péter István

Kiss Krisztián

6.

   

Vetési Attila Miklós

 

Lakatos Attila

Mata Márió

Horvát Szabolcs

Kiss Viola

7.

   

Vetési Nikoletta Ilona

 

Mata Dániel

Szilágyi Zsanett

Horváth Mária Izabella

Kiss Virág

8.

       

Putnoki Aladár

Váradi Olga

Ivancsó Bence

Mata Anna Krisztina

9.

       

Váradi Dávid

 

Kéri Viktória

Putnoki Miranda

10.

       

Varga Jenő

 

Kótai Erzsébet

Réti Imre

11.

       

Vranyák Zoltán Ferenc

 

Laczkó Norbert

Tóth István József

12.

           

Lakatos János

Varga Anett

13.

           

Mata Andrea

 

14.

           

Mata Szabrina

 

15.

           

Oláh Viktória

 

16.

           

Putnoki Norbert

 

17.

           

Varga István

 

 

Szakgimnázium

 

9. A osztály

 

10. A osztály

11. A osztály

12. A osztály

 

Osztályfőnök:

Bajzáková Mónika

Osztályfőnök:

Tóth Judit

Osztályfőnök:

Tímár Ilona Edit

Osztályfőnök:

Huszár Gábor

1.

Batyi Amanda

Batyi Richárd László

Bálint Rómeó László

Balogh Judit

2.

Csikó Anasztázia Katalin

Budai Szilvia

Galyas Katalin

Batyi Krisztina

3.

Deli Viktória

Csulák István

Horváth Tamás

Horváth Ádám

4.

Galyas Vanessza

Dávid Vivien

Ivancsó Imre

Horváth Elizabeth Julianna

5.

Gulyás Tünde Liliána

Galyas Ágnes

Kiss Evelin

Horváthová Katarína (szlovák állampolgár)

6.

Horvát Bence

Glonczi Dezső Achilles

Madarász Jennifer

Jaskó Ivett

7.

Horváth Blanka

Gulyás Krisztofer

Szabó Márkó Sándor

Toldi Zsolt

8.

Horváth Cintia

Horváth Anton (szlovák állampolgár)

 

Vilk Istvánné (Soltész Eszter)

9.

Lakatos Ilona

Horváth Gábor

 

 

10.

Lakatos Melinda

Horváthová Michaela (szlovák állampolgár)

 

 

11.

Mata Dominik

Kiss Melissza

 

 

12.

Mata Patrik

Mata József Gyula

 

 

13.

Szilágyi Ágnes

Néma György

 

 

14.

Tóth Tímea

Rontó Zsuzsanna

 

 

15.

Váradi Magdolna Márta

Szántó Krisztofer

 

 

16.

Vetési Ilona Viktória

 

 

 

 

Szakközépiskola

9/1

Családi gazdálkodó

9/2

Kőműves

9/2

Szakács

10/1

Családi gazdálkodó

Osztályfőnök:

Pintér László

Osztályfőnök:

Kiss Norbert

Osztályfőnök:

Kiss Norbert

Osztályfőnök:

Molnár Tamás

1.

Batyi György

Balogh Erik

Batyi Angéla

Szabó Viktória

2.

Bodnár Boglárka

Balogh Martin

Batyi Éva

Szmolák Róbert

3.

Bodnár Dezső

Batyi József

Batyi Viktória

4.

Cziper Gábor Bence

Galyas Sándor Ádám

Batyi Vivien Angelika

5.

Glonczi Erika

Horváth Gábor

Mata Alex

6.

Glonczi Valentina

Horváth Ottó

Mata Marcella Petra

7.

Gujdi Dzsenifer

Iglay Ferenc Viktor

Molnár Antónia

8.

Horváth Letícia

Juhász Martin

Molnár Szilvia Julianna

9.

Horváth Natália

Matisz Adrián Krisztián

Ruszó Krisztina

10.

Mata Ignác

Matisz Krisztofer Barna

 

11.

Putnoki Evelin

Rózsa István

 

12.

Szilágyi Erzsébet Mária

Varga László

13.

Vitéz Renátó

 

Szakközépiskola 

10/1

Szakács

10/2

Festő, mázoló és tapétázó

10/2

Kőműves

11/1

Festő, mázoló és tapétázó

11/1

Osztályfőnök:

Molnár Tamás

Osztályfőnök:

Kertészné Rusz Ágnes

Osztályfőnök:

Kertészné Rusz Ágnes

Osztályfőnök:

Kovács Sarolta

Osztályfőnök:

Kovács Sarolta

1.

Bányai Viktória Zsanett

Budai Zoltán

Batyi Szabolcs

Fábián János

Besenyei Amanda

2.

Budai Levente

Galyas Géza

Batyi Tamás

Kácsándi Benjámin

Bialkó Dávid

3.

Deli István

Gulyás Bálint

Cziper Dominik

Mata András

Csurkó Annamária

4.

Fehér János

Laczkó András

Gulyás Krisztián Ábel

Pogonyi Edvárd

Drótár Ilona

5.

Mata Vanessza

Gulyás Rezső

Verebélyi Levente

Drótár Melinda

6.

 

Mata Krisztofer

 

Komáromi Cintia Roxána

7.

Mata Patrik

Menyhért Katalin

8.

Szesztai Norbert

Eseményeink

Eseménynaptár

  

Friss hírek a Facebook-ról