• Családi Bölcsőde

    Napközink az Abaújkéri Wesley Iskola keretein belül működő intézményi egység. Létrejöttének oka legfőképpen az iskolánkba járó fiatal szülők, akik a gyermek születése után nem tudják az iskolát befejezni, segítségre szorulnak.
  • Általános Iskola

    „Ahhoz, hogy a csemete lombkoronás fává növekedjen, sok-sok gondoskodásra van szüksége. Ahhoz, hogy a kisgyerekből hagyománytisztelő, okos felnőtt váljék, fejlődését a fához hasonlóan sok odafigyeléssel kell irányítani.”
  • Szakgimnázium

    A szakközépiskola nappali képzési formában négy évfolyamon működik egy-egy osztállyal. A tanulók a közismereti órák mellett szakmai oktatásban is részt vesznek.
  • Szakközépiskola

    Az abaújkéri Wesley János Iskola szakképzése egyidős az iskolával. Amikor 2005-ben a Magyarországi Evangélikus Testvérközösség átvette az ingatlant, az általános iskolával együtt szakiskolát is alapított. 
  • Kollégium

    A Wesley János Iskola Kollégiuma 40 férőhelyes, Abaújkér, Rákóczi u. 38. szám alatt található. Családias kialakítással biztosítja a bentlakó tanulók számára a nyugodt tanulás és a pihenés feltételeit.
  • Wesley Iskola könyvtára

    A Wesley Iskola könyvtára az iskola működéséhez, pedagógiai programjának megvalósításához, a neveléshez, tanításhoz, tanuláshoz szükséges dokumentumok rendszeres gyűjtését, feltárását, megőrzését,  
Név: Beosztás: Tanegység:
Barati Kitti takarítónő gondnokság
Bodnár Tiborné 
Tóth Katalin         
szakács konyha
Boros Krisztián szociális gondozó titkárság
Bujnóczki András kárpitos karbantartó, gondnok gondnokság
Csécsi Tibor pedellus, karbantartó, buszkísérő titkárság
Gál Zoltán Andrásné    konyhai kisegítő konyha
Horváth Dániel karbantartó gondnokság
Hudák Imre autóbuszvezető, buszkísérő gondnokság  (MET)
Iván Miklósné    gondnok gondnokság
Kállai Mihályné          portás  gondnokság
Kuszkó Imréné         konyhai kisegítő konyha
Menyhértné
Godla Mária Gizella
takarítónő gondnokság
Milánszki István  karbantartó gondnokság
Nagy Józsefné          mosónő gondnokság
Pecsenyéné Lippai Erika konyhai kisegítő konyha
Radi Andrea           gazdasági ügyintéző titkárság
Soltészné Gulyás Ilona élelmezésvezető konyha        
Sóvári Imre karbantartó, takarító gondnokság
Szabó Zoltánné       szakács konyha
Szegedi Imréné              konyhai kisegítő konyha
Tóthné Rabóczi Györgyi konyhai kisegítő/főzőnő    konyha
Zinger Tamás András karbantartó gondnokság
Név: Beosztás: Iskolai végzettség:
Balázsné Hegedűs Andrea elméleti és gyakorlati szakoktató Érettségi bizonyítvány, Főiskola - műszaki szakoktató oklevél, szakács
Bende Gyula gyakorlati szakoktató Szakmunkás bizonyítvány - szobafestő-mázoló; Mesterlevél - szobafestő; 
Bodnárné Balogh Margit gyakorlati szakoktató Szakmunkás bizonyítvány: hűtőipari termékgyártó; érettségi bizonyítvány; OKJ: szakács
Bujnóczki András gyakorlati szakoktató Érettségi; szakmunkás: kárpitos; kárpitos mester
Erdődi József elméleti szakoktató Főiskolai oklevél - mentőtiszt; utolsó éves igazolás - hittanár nevelőtanár szak
Futó Kálmán elméleti szakoktató Főiskola: diplomás ápoló; egyetem: szociálpolitikus; szociálpolitikus, önkormányzati közigazgatás szakvizsga

Görcsös Lajosné Timár Éva gyakorlati szakoktató Fodrász mesterlevél, érettségi bizonyítvány, OKJ bizonyítvány - kereskedő vállalkozó, vendéglátó vállalkozó

Horváth János gyakorlati szakoktató Szakmunkás bizonyítvány: kőműves, mesterlevél
Kovács Sarolta elméleti és gyakorlati szakoktató Érettségi bizonyítvány, egyetemi oklevél - agrármérnők, agrármérnök mérnök - tanár
Molnár Tamás elméleti szakokotató Főiskola: vendéglátó és szálloda szakos közgazdász; szakközépiskolai érettségi: középfokú vendéglátó üzemeltetői és gazdálkodási szak; OKJ: kereskedő vállalkozó; mestervizsga bizonyítvány: szakács

Nagy György  elméleti szakoktató óraadó Főiskola: vendéglátó és szálloda szakos közgazdász, közgazdász tanár vendéglátó és szálloda szakon; technikus: vállalkozási ügyintéző; OKJ - szakács, vadgazdálkodási technikus, mezőgazdasági technikus, mezőgazdasági vállalkozó, kereskedő vállalkozó, vámügyintéző, takarító, motorfűrész-kezelő; állami vadászvizsga bizonyítvány, képesített vadhúsvizsgáló; ECDL

id. Nagy György Pál gyakorlati szakoktató óraadó Érettségi-szakmunkás bizonyítvány: szakács; OKJ - vadgazdálkodási technikus, cukrász, bolti hentes, csontozó munkás, pék, tisztítás-technológiai szakmunkás; tanfolyam: felsőfokú külkereskedelmi áruforgalmi, üzletvezető

Naszrai Gyula elméleti szakoktató Főiskola: magasépítő üzemmérnök; szakközépiskolai érettségi - magasépítőipari technikus
Paulovics Katalin elméleti és gyakorlati szakoktató Érettségi bizonyítvány, Főiskola - élelmiszeripari üzemmérnök, utolsó éves igazolás - hittanár nevelőtanár szak

Pothurszki László gyakorlati szakoktató Érettségi, szakmunkás bizonyítvány - szobafestő-mázoló tapétázó, kisgépkezelői igazolvány
Varkoly Piroska                              Botos Pirosa gyakorlati szakoktató Szakközépiskolai érettségi - könnyűipari szak (Románia); OKJ: szakács
Venczel Károly gyakorlati szakoktató Érettségi bizonyítvány, Kisipari mesterlevél - kőműves; 
Név: Beosztás: Iskolai végzettség:
Iván Miklósné Kis Gizella gondnok Gimnáziumi érettségi; Szakközépiskolai érettségi - kerekedelmi szak, OKJ - falusi vendéglátó

Radi Andrea Hevitán Andrea gazdasági ügyintéző Érettségi bizonyítvány, OKJ - mérlegképes könyvelő (vállalkozási szak), személyi - számítógépkezelő, középfokú bankügyintéző, középfokú devizaügyintéző tanfolyam
Név: Beosztás: Tanegység:
Angi András tanár általános iskola
Bajzáková Monika tanár szakgimnázium
Balázsné Hegedűs Andrea elméleti és gyakorlati szakoktató szakközépiskola
Bartók Ágnes intézményvezető helyettes szakgimnázium
Bende Gyula gyakorlati szakoktató szakközépiskola
Bisztriczki János tanár, elméleti szakoktató,
műszaki vezető
szakgimnázium
Bodnárné Balogh Margit gyakorlati szakoktató szakközépiskola
Csengeriné Rékasi Brigitta tanár általános iskola
Csoltó Lajos óraadó gyakorlati szakoktató szakközépiskola
Dr. Mazurka Éva  óraadó tanár szakgimnázium
Görcsös Lajosné  gyakorlati szakoktató szakgimnázium, ágazati képzés
Gyulai Annamária tanító általános iskola
Gyurkó Andrea Ágnes óraadó tanár általános iskola
Hegedűsné Szénégető Anikó szociálpedagógus általános iskola
Horváth János gyakorlati szakoktató szakközépiskola
Huszár Gábor tanár szakgimnázium
Ivánné Varga Éva kollégium-, családi bölcsőde vezető kollégium
Kacsmarik Tímea kollégiumi nevelőtanár kollégium
Kádas László elméleti oktató óraadó szakgimnázium
Kádasné Vajkó Zsuzsanna óvónő óvoda Nagykinizs
Keresztény-Szalai Márta tanár általános iskola
Kertészné Rusz Ágnes tanár szakközépiskola
Kiss László óraadó tanár szakgimnázium
Kiss Norbert elméleti és gyakorlati szakoktató szakközépiskola
Koczogh Julianna tanár általános iskola
Kocsis Péter tanár szakgimnázium
Kovács Sarolta elméleti és gyakorlati szakoktató szakközépiskola
Kurtyán Anita kollégiumi nevelőtanár kollégium
Lengyelné Szárnya Edit
Zsuzsanna
tanító általános iskola
Marci Tibor intézményvezető helyettes szakgimnázium, szakközépiskola
Molnár Tamás elméleti és gyakorlati szakokotató szakközépiskola
Molnárné Kristóf Judit óraadó gyógypedagógiai tanár általános iskola
Nagy György  elméleti szakoktató óraadó szakközépiskola
Nagy György Pál id. gyakorlati szakoktató óraadó szakközépiskola
Nagy Sándor óraadó gyógypedagógiai tanár szakgimnázium, szakközépiskola
Nagy Szilárd tanár szakközépiskola
Naszrai Gyula elméleti szakoktató szakközépiskola
Péderi Rita intézményvezető helyettes általános iskola
Pintér László tanár szakközépiskola
Révay László Zoltánné  óraadó tanár szakközépiskola
Szabó Sándorné  óraadó tanár szakgimnázium
Timár Ilona Edit intézményvezető szakgimnázium
Tóth Judit tanár szakgimnázium
Tóthné Veréb Éva óvodavezető óvoda Nagykinizs
Varkoly Piroska gyakorlati szakoktató szakközépiskola
Venczel Károly gyakorlati szakoktató szakközépiskola
Név: Beosztás: Tanegység:
Bató János rendszergazda titkárság
Bisztriczki János műszaki vezető szakgimnázium
Ficsorné Májer Katalin Ibolya gyógypedagógiai asszisztens ált. iskola
Hanyecz Józsefné dajka óvoda Nagykinizs
Hataláné Mézes Edit Erzsébet könyvtáros  titkárság
Hegedűsné Szénégető Anikó szociális munkás titkárság
Kiska Lászlóné   gyógypedagógiai asszisztens autista csoport
Kuszkó Bernadett kollégiumi titkár kollégium
Milánszki Istvánné    gondozónő családi bölcsőde
Prunyi Istvánné   gyógypedagógiai asszisztens szakközép
Soltész János gyógypedagógiai asszisztens kollégium
Sóváriné Kiss Éva gondozónő kollégium
Szűcs Ottó gyógypedagógiai asszisztens kollégium
Varga Éva gondozónő családi bölcsőde
Viszovszki Zsuzsanna  iskolatitkár titkárság
Zima Csilla egészségügyi ápoló és gondozó kollégium

Eseményeink

Eseménynaptár

  

Friss hírek a Facebook-ról